DR1 Racing kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: DR1 Racing
Az eurosport közvetíti novembertől a dr1 drónversenyt
Az Eurosport bejelentette megállapodását a DR1, a világ vezető drónverseny-sorozatának exkluzív közvetítési jogaira vonatkozóan, amely európai és az ázsiai-csendes-óceáni térség 70 országára kiterjed. A megállapodás kifejezi az Eurosport azon elköteleződését, mely szerint új és innovatív tartalmakat kínál a sportrajongók számára.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.